Egyéb kategória

Gyöngyös mostani vezetőinek „rossz a telefonkönyve”

By 2019.08.10. augusztus 14th, 2019 No Comments

Egy civil szervezet, a Városom Szeretlek jelöltjeként, a Fidesz támogatásával indul Gyöngyös polgármesteri címéért az ismert egykori tévés, Klausmann Viktor. Erről ő maga beszélt az ATV Start című műsorában. Elmondása szerint az őt támogató civil szervezetben egykori SZDSZ-esek éppúgy vannak, mint kiábrándult MSZP-sek és jobbikosok.

Beszámolt arról is, hogy 1989-90 óta jelen volt a Fidesz környékén, és ahogy fogalmazott, „nagyjából egyetért” a jelenlegi kormány politikájával. Azt is mondta, hogy maga finanszírozza a saját kampányát.

Arra a kérdésre, hogy milyen a kapcsolata a közismerten baloldali elkötelezettségű édesanyjával, Klausmann Viktor azt válaszolta: az 1990 óta MSZP-szavazó édesanyját tartja a legjobb indikátorának, és hálás neki, amiért szembesíti a Gyöngyös környékiek véleményével.

Mint elmondta: válása után, volt felesége és a kislánya után költözött Gyöngyösre, pontosabban a város határára (pontosabban attól 286 méterre a városhatártól), így 2010 óta ismeri közelről a várost. Mint elmondta: tökéletesen látja és ismeri a város állapotát. Szerinte a város számos lehetőséget hagyott ki az elmúlt években; ennek szerinte az az oka, hogy a jelenlegi városvezetésnek „nem jó a telefonkönyve”.

Arra a kérdésre, hogy ezen múlik-e egy város fejlődése, Klausmann azt válaszolta, hogy a kormány nem tud mit kezdeni azokkal a helyi politikusokkal, amelyek minden intézkedését kritizálják.

Klausmann Viktor azt tartaná sikernek, ha személy szerint ő is és az őt támogató civil szervezet képviselőjelöltjei is győznének az októberi önkormányzati választáson.

Forrás: atv.hu

  1. augusztus 09.